fociextra
Menü
 
Hírek

Hírek

Kupasorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa második fordulójának párosítását. Az augusztus 28-i játéknapon az Előre SE hazai pályán fogadja az NB II-es ligakonkurens Balmazújváros csapatát.


Szabó Norbert 2 meccs

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 13-i ülésén 2 soron következő Magyar Kupa országos főtábla mérkőzésre szóló eltiltást szabott ki Szabó Norbertre, a Geresdlak ellen kiállított orosházi védőre.


Változások Battonyán

Az átigazolási időszak legvégén egy új ember érkezett a Battonyai TK együtteséhez, egy régi motoros pedig elköszönt a társaktól. A határvárosiak leigazolták Aradról a 26 esztendős középpályást, Ioan Caldarast, aki a helyi Athletico együttesétől érkezett. A román légiós az öltözőben Molnár Richárd fogasát „örökölte meg, a 24 esztendős védő ugyanis a jövőben a Csongrád megyei Szentmihály csapatát erősíti.
Fontos foci tudnivalók

Mint ahogy az a július végi labdarúgó szezonnyitó értekezleten elhangozott, a 2013/14-es bajnokság kezdetétől a megyei I. osztályú csapatok számára kötelező lesz a digitális jegyzőkönyv használata. Ezzel kapcsolatban Szpisják Zsolt, a megyei szövetség igazgatója írásban is tájékoztatta az érintett egyesületeket.

A digitális jegyzőkönyvvel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló, hogy azt nem szükséges kinyomtatni, amennyiben a csapatoknak nincs szükségük a dokumentumra. A kitöltött oldal előnye, hogy azonnal láthatóvá válik bárki számára a világhálón, az MLSZ adatbank rendszerében. A mérkőzés lejátszását követően pedig frissül a cserékkel, a színes lapokkal, illetve a gólszerzőkkel. Technikai problémák esetén természetesen a hagyományos, papír alapú jegyzőkönyv is használható még.

A megyei igazgató felhívja továbbá a csapatok figyelmét az elmúlt idény fegyelmi határozataira is. Az egyesületek az átigazolási dömping közepette olykor elfeledkeznek új játékosaikat „leinformálni”, vagy éppen a távozó labdarúgóik „menlevelén” feltüntetni ezeket az információk, pedig egy ebből bekövetkező estleges óvásnál az átadó klub is büntethető!


Visszaállt a 14 éves korhatár

Mint arról Szpisják Zsolt megyei igazgató tájékoztatást adott, egy nappal a bajnokság rajtja előtt a megyei egyesületek jóvoltából összejött a kellő számú beleegyezés, így a versenykiírással ellentétben, változatlanul a 14. betöltött életév az U19-es bajnokságban szepeltethető labdarúgók alsó korhatára!


Gradinariu játékjogát felfüggesztették

Vehemens ember hírében áll Dan-Codru Gradinariu, a Kétegyháza SE román játékos-edzője, aminek az egyik nemrégiben lejátszott edzőmeccsen tanújelét is adta. Csapata Gyulán a Termál U21-es gárdájával vívott felkészülési találkozót. Az egyébként sportszerű meccsen a másodosztályú gárda trénere sok kivetnivalót talált Baráth játékvezető működésében, aki már rég nem vezet a kétegyháziaknak bajnokit. Az egyik ilyen esetnél a trénernél elszakadt a cérna, és lefejelte a sípmestert. A találkozónak azonnal vége szakadt, az ügynek nem. Gradinariu játékjogát a megyei igazgatóság fegyelmi bizottsága augusztus 21-ig felfüggesztette. Ekkor kerül sor a párját ritkító eset tárgyalására, vagyis gyanítható, hogy nem ússza meg ennyivel.


Dobozi nehézségek

Nehéz helyzetben van Barcsay Attila, a Dobozi SE labdarúgóinak trénere. A legutóbbi másodosztályú évet 12. helyen záró együttesből öt meghatározó szintű játékos távozott. Sztojka Zsolt és a gólerős Lukucz Mihály Méhkerékre távozott, Wagner Péter Dániel, Bordács Bence és Mészáros Zoltán a Békéscsabai Atleticóban folytatja pályafutását. Pótlásukra a védelemben bevethető Gyuris Zoltán (Békéscsabai MÁV) és Tímári Sándor (Görbeháza), valamint a játékos újrakezdő kapus, Balog István érkezett. A doboziak célja ilyen előjelek után nem lehet más, mint a bennmaradás kiharcolása.


Serdülő csoportok

Az MLSZ megyei igazgatóságán elkészítették a serdülő bajnokság csoportbeosztásának a tervezetét, amely már csak igen nyomós érvek esetén lesz módosítva.

Íme a beosztás. Észak: Sarkad USC, Berényi Gyermek FC, Köröstarcsa KSK, Dévaványai SE, Békési FC, Füzesgyarmati SK, Körösladány MSK, Frühwald-Jamina SE, Gyomaendrőd FC, Kondorosi TE, Mezőberényi FC, Szeghalmi FC, Méhkeréki SE, Békéscsabai MÁV SE.

Dél: Orosházi MTK-ULE (Rákóczi Vasas SE), Medgyesegyháza SE, Kunágotai TE, Mezőkovácsházi TE, Gádoros SE, Battonyai TK, Csorvás SK, Tótkomlósi TC, Mezőhegyesi SE, Nagyszénás SE, Szabadkígyósi SZSC, Szarvasi FC, Csabacsűd SE.


Kopács itt, Kopács ott

Gyorsan megtalálta az angolosan lelépő Kopács Zsolt helyettesét az eleki együttes, amely leigazolta Boruzs Sándort, a Szabadkígyós rutinos támadóját. A távozó középpályás Lőkösházán vagy Kétegyházán folytathatja, rosszabb esetben pedig eltiltás vár rá, mert a hírek szerint mindkét csapathoz hivatalosan elkötelezte magát.


Edzőcsere Battonyán

Másfél héttel a bajnoki rajt előtt edzőváltás történt a második vonalban szereplő Battonyai TK együttesénél. István András, az eddigi tréner munkahelyi feladatait már korábban is nehezen tudta összeegyeztetni a csapat programjával, és most jött el az idő arra, hogy átadja helyét. Az új szakvezető az ifjúságiakkal dolgozó Zsóri Zoltán lesz, aki játékosként a pályán belül is segíti a piros-feketéket, míg a fiatalok szakmai irányítását Daróczi Zoltán veszi át.


Lovas a Hunyadiban

Még sem Orosházára került Lovas Attila, a legutóbbi idényt Tótkomlóson töltő támadó középpályás. A 35 esztendős játékos ehelyett a megyei II. osztály legutóbbi bronzérmesénél, Békésszentandráson kötött ki, ahol eddig is kellően gólerős csatárok „fenték a fogukat” az ellenfelekre. Lovas nem egyedüli újonc lesz, hiszen a kék-fehéreknél tölti az új idényt a III. osztályban az év labdarúgójának választott védő, Steigler Ádám. Az erősítésre nagy szüksége lesz a Hunyadinak, mivel Csipai Csaba, Mochnács Tamás és Fabó Norbert is abbahagyta a focit.

 

 
Kispálya

Kispálya

Strand csapatokat várnak

A szarvasi Kacsa-tó melletti homokos „grundon” szeptember 8-án újra megrendezik a Toldi Kupa strandfoci tornát, amelyre várják a csapatok nevezését. Jelentkezni Tímár Nándornál lehet személyesen a Toldi Sörözőben, vagy a 0620/437-4072-es mobilszámon.

 
Pontos idő
 
Linktár
Linktár
 
 
Partnereink

 

Kondorosi Takarékszövetkezet

 

Hőtechnikai és Gépipari Kft.

 

Kovács és Pataki Kkt.

Könyvelés és adótanács.

A jó könyvelő aranyat ér!

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók száma
Indulás: 2012-02-06
 
Sajtószemle

Lapszemle

Így ért véget a megye kettő

Ez volt a megye három ebben a szezonban

NB II: hat játékostól, így Botistól is búcsúzik a Békéscsaba

Mi történt a megye kettő záró fordulójában?

A megye egy utolsó fordulóján történt

 
Videók

Videók

Meglepődött a beosztáson a Termál elnöke

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő összefoglaló (DIGI Sport)

Elek LE–Mezőkovácsházi TE kupadöntő előzetese (Gigacz Balázs)

Mezőkovácsházi TEVárfürdő-Gyulai TFC (2013. 06. 05. Gigacz Balázs)

 
Meteorológia

Helyi időjárás 5 napra

 
Friss sporthírek

Foci- és sporthírek

http://sport365.hu/

 
Világóra és időjárás

 
Ness Hungary NB II

Bajnoki program

NB II, 2013/2014

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette a 2013–2014-es NB II-es szezon teljes menetrendjét. Az ősszel tizenhat fordulót rendeznek meg, az első játéknap augusztus 17-18., az utolsó őszi forduló időpontja november 30. és december 1. A tavaszi idény 2014. március elsején kezdődik, a bajnokság május 31-én zárul.

1. forduló. Augusztus 17., szombat
16.30: Kozármisleny FC–Zalaegerszegi TE FC
17.30: Dunaújváros PASE–Vasas FC
17.30: FC Ajka–Nyíregyháza Spartacus FC
17.30: Várda SE Kisvárda–Soproni VSE-GYSEV
18.00: FGSZ Siófok–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
19.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Duna FC Tatabánya
20.00: Szolnoki MÁV FC–Gyirmót FC Győr
Augusztus 18., vasárnap
17.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Restart-Ceglédi VSE

2. forduló. Augusztus 24., szombat
17.30: Restart-Ceglédi VSE–Kozármisleny FC
17.30: Duna FC Tatabánya–Szolnoki MÁV FC
17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Dunaújváros PASE
18.00: Soproni VSE-GYSEV–Szigetszentmiklósi TK-Erima
19.00: Zalaegerszegi TE FC–FC Ajka
19.00: Gyirmót FC Győr–FGSZ Siófok
Augusztus 18., vasárnap
17.30: Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre SE
17.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Várda SE Kisvárda


3. forduló. Augusztus 31., szombat
17.30: Dunaújváros PASE–Zalaegerszegi TE FC
17.30: FC Ajka–Restart-Ceglédi VSE
17.30: Kozármisleny FC–Soproni VSE-GYSEV
17.30: Várda SE Kisvárda–Gyirmót FC Győr
17.30: Duna FC Tatabánya–Vasas FC
18.00: FGSZ Siófok–Szolnoki MÁV FC
19.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Nyíregyháza Spartacus FC
Szeptember 1., vasárnap
17.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

4. forduló. Szeptember 7., szombat
16.30: Restart-Ceglédi VSE–Dunaújváros PASE
17.00: FGSZ Siófok–Duna FC Tatabánya
18.00: Soproni VSE-GYSEV–FC Ajka
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Békéscsaba 1912 Előre SE
19.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Vasas FC
19.00: Szolnoki MÁV FC–Várda SE Kisvárda
19.00: Gyirmót FC Győr–Szigetszentmiklósi TK-Erima
Szeptember 8., vasárnap
16.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Kozármisleny FC

5. forduló. Szeptember 14., szombat
16.30: Dunaújváros PASE–Soproni VSE-GYSEV
16.30: FC Ajka–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
16.30: Kozármisleny FC–Gyirmót FC Győr
16.30: Várda SE Kisvárda–FGSZ Siófok
16.30: Vasas FC–Zalaegerszegi TE FC
16.30: Duna FC Tatabánya–Nyíregyháza Spartacus FC
16.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Szolnoki MÁV FC
19.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Restart-Ceglédi VSE

6. forduló. Szeptember 21., szombat
16.00: Várda SE Kisvárda–Duna FC Tatabánya
16.00: FGSZ Siófok–Szigetszentmiklósi TK-Erima
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Békéscsaba 1912 Előre SE
16.00: Restart-Ceglédi VSE–Vasas FC
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Nyíregyháza Spartacus FC
18.00: Gyirmót FC Győr–FC Ajka
18.30: Szolnoki MÁV FC–Kozármisleny FC
Szeptember 22., vasárnap
16.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Dunaújváros PASE

7. forduló. Szeptember 28., szombat
16.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
16.00: Dunaújváros PASE–Gyirmót FC Győr
16.00: FC Ajka–Szolnoki MÁV FC
16.00: Kozármisleny FC–FGSZ Siófok
16.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Restart-Ceglédi VSE
16.00: Vasas FC–Soproni VSE-GYSEV
16.00: Duna FC Tatabánya–Zalaegerszegi TE FC
16.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Várda SE Kisvárda

8. forduló. Október 5., szombat
15.00: Várda SE Kisvárda–Kozármisleny FC
15.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Duna FC Tatabánya
15.00: FGSZ Siófok–FC Ajka
15.00: Restart-Ceglédi VSE–Zalaegerszegi TE FC
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Nyíregyháza Spartacus FC
17.00: Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre SE
18.00: Szolnoki MÁV FC–Dunaújváros PASE
Október 6., vasárnap
15.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Vasas FC

9. forduló. Október 12., szombat
15.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Szolnoki MÁV FC
15.00: Dunaújváros PASE–FGSZ Siófok
15.00: FC Ajka–Várda SE Kisvárda
15.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.00: Kozármisleny FC–Szigetszentmiklósi TK-Erima
15.00: Duna FC Tatabánya–Restart-Ceglédi VSE
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Soproni VSE-GYSEV
17.00: Vasas FC–Gyirmót FC Győr

10. forduló. Október 19., szombat
14.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–FC Ajka
14.30: Kozármisleny FC–Duna FC Tatabánya
14.30: Várda SE Kisvárda–Dunaújváros PASE
15.00: FGSZ Siófok–Békéscsaba 1912 Előre SE
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Restart-Ceglédi VSE
17.00: Szolnoki MÁV FC–Vasas FC
17.00: Gyirmót FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC
Október 20., vasárnap
14.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Zalaegerszegi TE FC

11. forduló. Október 26., szombat
14.30: Békéscsaba 1912 Előre SE–Várda SE Kisvárda
14.30: Dunaújváros PASE–Szigetszentmiklósi TK-Erima
14.30: FC Ajka–Kozármisleny FC
14.30: Duna FC Tatabánya–Soproni VSE-GYSE
14.30: Restart-Ceglédi VSE–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
14.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Szolnoki MÁV FC
16.00: Vasas FC–FGSZ Siófok
16.00: Zalaegerszegi TE FC–Gyirmót FC GyőrV

12. forduló. November 2., szombat
13.30: FC Ajka–Duna FC Tatabánya
13.30: Kozármisleny FC–Dunaújváros PASE
13.30: Várda SE Kisvárda–Vasas FC
13.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Békéscsaba 1912 Előre SE
14.00: FGSZ Siófok–Nyíregyháza Spartacus FC
16.00: Szolnoki MÁV FC–Zalaegerszegi TE FC
16.00: Gyirmót FC Győr–Restart-Ceglédi VSE
November 3., vasárnap
13.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Soproni VSE-GYSEV

13. forduló. November 9., szombat
13.30: Békéscsaba 1912 Előre SE–Kozármisleny FC
13.30: Dunaújváros PASE–FC Ajka
13.30: Restart-Ceglédi VSE–Szolnoki MÁV FC
13.30: Duna FC Tatabánya–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
14.00: Soproni VSE-GYSEV–Gyirmót FC Győr
15.00: Zalaegerszegi TE FC–FGSZ Siófok
16.00: Vasas FC–Szigetszentmiklósi TK-Erima
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Várda SE Kisvárda

14. forduló. November 16., szombat
13.00: Dunaújváros PASE–Duna FC Tatabánya
13.00: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre SE
13.00: Kozármisleny FC–Vasas FC
13.00: Várda SE Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC
13.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Nyíregyháza Spartacus FC
14.00: FGSZ Siófok–Restart-Ceglédi VSE
15.00: Szolnoki MÁV FC–Soproni VSE-GYSEV
16.00: Gyirmót FC Győr–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

15. forduló. November 23., szombat
13.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Dunaújváros PASE
13.00: Restart-Ceglédi VSE–Várda SE Kisvárda
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Kozármisleny FC
13.00: Duna FC Tatabánya–Gyirmót FC Győr
14.00: Soproni VSE-GYSEV–FGSZ Siófok
15.00: Zalaegerszegi TE FC–Szigetszentmiklósi TK-Erima
16.00: Vasas FC–FC Ajka
November 24., vasárnap
13.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Szolnoki MÁV FC

16. forduló. November 30., szombat
13.00: Duna FC Tatabánya–Békéscsaba 1912 Előre SE
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–FC Ajka
13.00: Restart-Ceglédi VSE–Szigetszentmiklósi TK-Erima
14.00: Soproni VSE-GYSEV–Várda SE Kisvárda
15.00: Gyirmót FC Győr–Szolnoki MÁV FC
15.00: Zalaegerszegi TE FC–Kozármisleny FC
16.00: Vasas–Dunaújváros PASE
December 1., vasárnap
13.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–FGSZ Siófok

 

17. forduló. Március 1., szombat
14.30: FGSZ Siófok–Gyirmót FC Győr
14.30: Várda SE Kisvárda–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
14.30: Kozármisleny FC–Restart-Ceglédi VSE
14.30: FC Ajka–Zalaegerszegi TE FC
14.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Soproni VSE-GYSEV
14.30: Dunaújváros PASE–Nyíregyháza Spartacus FC
14.30: Békéscsaba 1912 Előre SE–Vasas FC
17.00: Szolnoki MÁV FC–Duna FC Tatabánya

18. forduló. Március 8., szombat
14.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Békéscsaba 1912 Előre SE
14.30: Restart-Ceglédi VSE–FC Ajka
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Kozármisleny FC
16.00: Vasas FC–Duna FC Tatabánya
16.00: Zalaegerszegi TE FC–Dunaújváros PASE
17.00: Gyirmót FC Győr–Várda SE Kisvárda
17.00: Szolnoki MÁV FC–FGSZ Siófok
Március 9., vasárnap
14.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Szigetszentmiklósi TK-Erima

19. forduló. Március 16., vasárnap
15.00: Duna FC Tatabánya–FGSZ Siófok
15.00: Várda SE Kisvárda–Szolnoki MÁV FC
15.00: Kozármisleny FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.00: FC Ajka–Soproni VSE-GYSEV
15.00: Dunaújváros PASE–Restart-Ceglédi VSE
15.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Zalaegerszegi TE FC
15.00: Vasas FC–Nyíregyháza Spartacus FC
15.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Gyirmót FC Győr

20. forduló. Március 22., szombat
15.00: Restart-Ceglédi VSE–Békéscsaba 1912 Előre SE
15.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Duna FC Tatabánya
15.00: FGSZ Siófok–Várda SE Kisvárda
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Dunaújváros PASE Erima
16.00: Zalaegerszegi TE FC–Vasas FC
17.30: Szolnoki MÁV FC–Szigetszentmiklósi TK-
18.00: Gyirmót FC Győr–Kozármisleny FC
Március 23., vasárnap
15.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–FC Ajka

21. forduló. Március 29., szombat
15.00: Duna FC Tatabánya–Várda SE Kisvárda
15.00: Kozármisleny FC–Szolnoki MÁV FC
15.00: FC Ajka–Gyirmót FC Győr
15.00: Dunaújváros PASE–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–Soproni VSE-GYSEV
15.00: Vasas FC–Restart-Ceglédi VSE
15.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–FGSZ Siófok
18.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC

22. forduló. Április 5., szombat
16.00: FGSZ Siófok–Kozármisleny FC
16.00: Soproni VSE-GYSEV–Vasas FC
16.30: Várda SE Kisvárda–Szigetszentmiklósi TK-Erima
16.30: Restart-Ceglédi VSE–Nyíregyháza Spartacus FC
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Duna FC Tatabánya
18.00: Gyirmót FC Győr–Dunaújváros PASE
18.30: Szolnoki MÁV FC–FC Ajka
Április 6., vasárnap
16.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Békéscsaba 1912 Előre SE

23. forduló. Április 12., szombat
16.30: Duna FC Tatabánya–Szigetszentmiklósi TK-Erima
16.30: Kozármisleny FC–Várda SE Kisvárda
16.30: FC Ajka–FGSZ Siófok
16.30: Dunaújváros PASE–Szolnoki MÁV FC
16.30: Békéscsaba 1912 Előre SE–Gyirmót FC Győr
16.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Soproni VSE-GYSEV
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Restart-Ceglédi VSE
18.00: Vasas FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

24. forduló. Április 19., szombat
17.00: Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre SE
17.00: FGSZ Siófok–Dunaújváros PASE
17.00: Várda SE Kisvárda–FC Ajka
17.00: Soproni VSE-GYSEV–Zalaegerszegi TE FC
17.00: Gyirmót FC Győr–Vasas FC
17.00: Restart-Ceglédi VSE–Duna FC Tatabánya
17.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Kozármisleny FC
Április 20., vasárnap
17.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Nyíregyháza Spartacus FC

25. forduló. Április 26., szombat
17.00: Duna FC Tatabánya–Kozármisleny FC
17.00: FC Ajka–Szigetszentmiklósi TK-Erima
17.00: Dunaújváros PASE–Várda SE Kisvárda
17.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–FGSZ Siófok
17.00: Restart-Ceglédi VSE–Soproni VSE-GYSEV
18.00: Vasas FC–Szolnoki MÁV FC
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
18.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Gyirmót FC Győr

26. forduló. Május 3., szombat
17.30: Várda SE Kisvárda–Békéscsaba 1912 Előre SE
17.30: Kozármisleny FC–FC Ajka
17.30: Gyirmót FC Győr–Zalaegerszegi TE FC
17.30: Szolnoki MÁV FC–Nyíregyháza Spartacus FC
17.30: FGSZ Siófok–Vasas FC
17.30: Soproni VSE-GYSEV–Duna FC Tatabánya
17.30: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Dunaújváros PASE
Május 4., vasárnap
17.30: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Restart-Ceglédi VSE

27. forduló. Május 10., szombat
17.30: Duna FC Tatabánya–FC Ajka
17.30: Dunaújváros PASE–Kozármisleny FC
17.30: Békéscsaba 1912 Előre SE–Szigetszentmiklósi TK-Erima
17.30: Vasas FC–Várda SE Kisvárda
17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–FGSZ Siófok
17.30: Zalaegerszegi TE FC–Szolnoki MÁV FC
17.30: Restart-Ceglédi VSE–Gyirmót FC Győr
17.30: Soproni VSE-GYSEV–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

28. forduló. Május 17., szombat
18.00: Kozármisleny FC–Békéscsaba 1912 Előre SE
18.00: FC Ajka–Dunaújváros PASE
18.00: Gyirmót FC Győr–Soproni VSE-GYSEV
18.00: Szolnoki MÁV FC–Restart-Ceglédi VSE
18.00: FGSZ Siófok–Zalaegerszegi TE FC
18.00: Várda SE Kisvárda–Nyíregyháza Spartacus FC
18.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Vasas FC
Május 18., vasárnap
18.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Duna FC Tatabánya

29. forduló. Május 24., szombat
18.00: Duna FC Tatabánya–Dunaújváros PASE
18.00: Békéscsaba 1912 Előre SE–FC Ajka
18.00: Vasas FC–Kozármisleny FC
18.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Szigetszentmiklósi TK-Erima
18.00: Zalaegerszegi TE FC–Várda SE Kisvárda
18.00: Restart-Ceglédi VSE–FGSZ Siófok
18.00: Soproni VSE-GYSEV–Szolnoki MÁV FC
Május 25., vasárnap
18.00: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Gyirmót FC Győr

30. forduló. Május 31., szombat
18.00: Dunaújváros PASE–Békéscsaba 1912 Előre SE
18.00: Szolnoki MÁV FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
18.00: FGSZ Siófok–Soproni VSE-GYSEV
18.00: Várda SE Kisvárda–Restart-Ceglédi VSE
18.00: Szigetszentmiklósi TK-Erima–Zalaegerszegi TE FC
18.00: Kozármisleny FC–Nyíregyháza Spartacus FC
18.00: FC Ajka–Vasas FC
18.00: Gyirmót FC Győr–Duna FC Tatabánya


 

 
A legfrissebbek...

Labdarúgó szépségünk

Júniusi szépségünk Medvegy Niki, a Békéscsabai Wanted SC hátvédje. A rutinos védő a Szegedi Tudományegyetemen végzett, jelenleg édesapja cégénél áll alkalmazásban irodai ügyintézőként.

Részletek a Labdarúgó szépségek menüpontban, vagy ide kattintva.


HIRDETÉS


A legfrissebbek...

Galéria. Több kép került ki a galériába a regionális női nagypályás bajnokság gyulai fordulójáról.

Gólvágók. Frissítettük a különböző osztályok góllövőlistáit.

 
Tabellák

Tabellák

NB II

1.  Ajka 0 0
2.  Balmazújváros 0 0
3.  Békéscsaba 0 0
4.  Cegléd 0 0
5.  Dunaújváros 0 0
6.  Gyirmót-Győr 0 0
7.  Kisvárda 0 0
8.  Kozármisleny 0 0
9.  Nyíregyháza 0 0
10.  Siófok 0 0
11.  Sopron 0 0
12.  Szigetszentmiklós 0 0
13.  Szolnok 0 0
14.  Tatabánya 0 0
15.  Vasas 0 0
16.  Zalaegerszeg 0 0

NB III KÖZÉPSŐ CSOPORT

1.  Baja 0 0
2.  Bölcske 0 0
3.  Bp. Honvéd II. 0 0
4.  Dunaharaszti 0 0
5.  Dabas 0 0
6.  Erzsébetváros 0 0
7.  Komló 0 0
8.  Maglód 0 0
9.  Monor 0 0
10.  Orosháza 0 0
11.  Rákosmente 0 0
12.  Soroksár 0 0
13.  Szeged 2011 0 0
14.  Szekszárd 0 0
15.  Várfürdő-Gyula 0 0
16.  Videoton FC II. 0 0

MEGYEI I. OSZTÁLY

1.  Füzesgyarmat 1 3
2.  Rákóczi Vasas 1 3
3.  Szarvas 1 3
4.  Szabadkígyós 1 3
5.  Körösladány 1 1
6.  Mezőberény 1 1
7.  Szeghalom 1 1
8.  Tótkomlós 1 1
9.  Frühwald-Jamina 1 1
10.  Méhkerék 1 1
11.  Csabacsűd 1 1
12.  Kondoros 1 1
13.  Nagyszénás 1 0
14.  Mezőhegyes 1 0
15.  Békéscsabai MÁV 1 0
16.  Gyomaendrőd 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY

1.  Battonya 1 3
2.  Dévaványa 1 3
3.  Lőkösháza 1 3
4.  Vésztő 1 3
5.  Békés 1 0
6.  Békésszentandrás 1 1
7.  Gádoros 1 1
8.  Sarkad 1 1
9.  Kétegyháza 1 1
10.  Újkígyós 1 1
11.  Elek 0 0
12.  Mezőkovácsháza 0 0
13.  Csorvás 1 0
14.  Doboz 1 0
15.  Bucsa 1 0
16.  Csanádapáca 1 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, A

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY, B

1.  Csárdaszállás 0 0
2.  Gerendás 0 0
3.  Kamut 0 0
4.  Kardos-Örménykút 0 0
5.  Kétsoprony 0 0
6.  Kevermes 0 0
7.  Kötegyán 0 0
8.  Pusztaföldvár 0 0
9.  Szarvasi FC II. 0 0
10.  Szarvasi LSZK 0 0
11.  Telekgerendási SC 0 0

 

 
Chatszoba
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Átigazolások

Átigazolások

 
Utánpótlás tabellák

Utánpótlás tabellák

MEGYEI I. OSZTÁLY U19

1.  Rákóczi Vasas SE 1 3
2.  Körösladány MSK 1 3
3.  Csabacsűd SE 1 3
4.  Gyomaendrődi FC 1 3
5.  Nagyszénás SE 1 3
6.  Mezőberényi FC 1 3
7.  Jamina SE 1 1
8.  Méhkeréki SE 1 1
9.  Mezőhegyesi SE 0 0
10.  Szarvasi FC 0 0
11.  Kondorosi TE 1 0
12.  Szeghalmi FC 1 0
13.  Füzesgyarmati SK 1 0
14.  Szabadkígyósi SZSC 1 0
15.  Tótkomlósi TC 1 0
16.  Békéscsabai MÁV SE 1 0

MEGYEI II. OSZTÁLY U19

1.  Atletico Békéscsaba 0 0
2.  Békéssámson 0 0
3.  Dombegyház 0 0
4.  Gerla 0 0
5.  Kaszaper 0 0
6.  Köröstarcsa 0 0
7.  Kunágota 0 0
8.  Magyarbánhegyes 0 0
9.  Medgyesbodzás 0 0
10.  Medgyesegyháza 0 0
11.  Mezőmegyer 0 0
12.  Nagybánhegyes 0 0
13.  Okány 0 0
14.  Sarkadkeresztúr 0 0
15.  Zsadány 0 0

MEGYEI III. OSZTÁLY U19

1.  Békésszentandrási HMSE 1 3
2.  Kétegyháza SE 1 3
3.  Dévaványai SE 1 3
4.  Csorvás SK 1 1
5.  Vésztői SE 1 1
6.  Battonyai TK 1 1
7.  Békési FC 1 1
8.  Csanádapácai EFC 1 1
9.  Dobozi SE 1 1
10.  Lőkösháza KSK 1 1
11.  Sarkadi KLE 1 1
12.  Elek LE 0 0
13.  Mezőkovácsházi TE 0 0
14.  Bucsa SE 1 0
15.  Újkígyós FC 1 0
16.  Gádoros SE 1 0

U16 ÉSZAKI CSOPORT

1.  Szeghalmi FC 22 58
2.  Békési FC 22 52
3.  Körösladány MSK 22 48
4.  Dévaványa SE 21 40
5.  Frühwald-Jamina SE 21 37
6.  Mezőberényi FC 21 30
7.  Békéscsabai MÁV SE 21 27
8.  Kondorosi TE 21 26
9.  Sarkadi USC 22 19
10.  Méhkeréki SE 21 19
11.  Gyomaendrődi FC 20 12
12.  Füzesgyarmati SK 22 9

U16 DÉLI CSOPORT

1.  Tótkomlósi TC 22 58
2.  Orosházi MTK-ULE 1913 22 52
3.  Békéscsaba 1912 Előre 22 39
4.  Mezőkovácsházi TE 22 39
5.  Mezőhegyesi SE 22 38
6.  Szabadkígyósi SZSC 22 37
7.  Nagyszénás SE 22 36
8.  Csabacsűd SE 22 34
9.  Battonyai TK 22 27
10.  Gádoros SE 22 12
11.  Kunágota TE 22 11
12.  Csorvás SK 22 1

A Kunágotától 1 büntetőpontot levontak.

 
Fociextra a Facebookon!

Keress minket a Facebookon!

 
Az év labdarúgója
Keressük az év legjobbját
Ki volt a megyei I. osztályban az év labdarúgója?

Bondár Attila (Méhkerék) (52 / 26%)
Sztojka Ádám (Méhkerék) (9 / 5%)
Cseke Tamás (Csabacsűd) (29 / 15%)
Sajben Gábor (Csabacsűd) (11 / 6%)
Kiri Mihály (Szarvas) (13 / 7%)
Klimaj Zoltán (Szarvas) (11 / 6%)
Nyúl Gábor (Jamina SE) (14 / 7%)
Tóth Lajos (Füzesgyarmat) (14 / 7%)
Miklya Miklós (Kondoros) (8 / 4%)
más játékos (39 / 20%)

Szavazatok száma: 200

Létrehozás időpontja:
2013-06-28 13:52:43

Szavazás lezárva:
2013-08-18 12:52:46


Lezárt szavazások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.